Világfájdalom elvitelre - Leander Kills: Élet a halál előtt

Nem a legháládatosabb feladat kis hazánk metálszínterének "nagykutya" résztvevőiről írni, főleg nem elragadtatás nélkül. Ki imádja, ki halálosan szereti az ipari semmitmondásból tengődő Köteles Leandert, és bandáit, a Leander Risingot, vagy a Leander Killst, meg ki tudja, nevének hányféle permutációját. Dacára annak, hogy az előző mondatomban máris elrejtettem - elég rossz munkát végeztem vele -, mit gondolok a Köteles-féle színes-szagos konzervmetál-cirkuszról, mégis megelőzném, hogy bárki a torkomnak ugorjon emiatt. Nem gyűlölöm sem Leandert, sem együtteseit, egyszerűen csak lemondtam róla, három albumnyi dallamhasmenést követően, a srácban ennél több van, amit megmutat. De hát, ugye van neki a bizonyos filozófiája - melyet ebben az interjújában meg is erősít -, hogy nem szabad semmi újat adagolni a népnek, mert arra nem lesznek vevők. Kiábrándító, hogyan veti a zabolázatlan csőcselék harmincadjára hamis cukormázzal leöntött bélsarát. Na jó, ennyire nem rossz a helyzet, szeretek túlozni, mindenesetre ez nem csak az ő rossz ízléséről állít ki bizonyítványt. Meg-nem-nevezett benzinkúton nem jártak annyian, mint ennek az írásnak a tárgya, az Élet a halál előtt című Leander Kills-album bemutatóján - jómagam éppen családi szüretre tartottam, mikor mindannyiunk kedvence karneváli forgatagot varázsolt egy viszonylag széles útszakaszon. Ezt nem azért mondtam, mert zavarna, csak "egy kis színes". Meg amúgy a marketingfogáson kívül jópofa ötletnek tartom a főszponzor meg-nem-nevezett benzinkút egyik állomásán tartani minikoncertet és dedikálást. Érdemes a bevezető végén megjegyeznem, nem fog el irigység vagy rosszindulat, ha Köteles Leander hangos hazai sikereire gondolok - megdolgozott érte, de tényleg. Megérdemli a rivaldafényt. Egy olyan színpadon, amelynek fellépőit többek között Paksi Endre neve fémjelez. Meg még másik, ki tudja mennyi és milyenfajta zenészentitás, akik vagy múltjukból, vagy rossz ízlésükből próbálnak szerencsét a színtéren - sajnos, vagy szerencsére, később még róluk is lesz szó. Jöjjön tehát kedvenc növénynevű széplelkünk újabb támadása, az Élet a halál előtt 2017-ből, a Leander Kills együttestől.

A lemez alig két hónap alatt íródott meg, és ez látszik rajta. Látszik? Ki tudja. Lehet, hogy ennek két év se lenne elég - ne legyenek illúzióink, ez az album bűnrossz. De tényleg. Engem vallatni tudnának vele. Minden egyes leanderi panel, amiket karrierje során használt, itt még erősebben jelen van - mivel számottevően ő felelős ezekért a nótákért -, és nincsen senki, aki féket tudna vetni őrjöngő butaságainak. A Leander Rising esetében - csak hát ugye az feloszlott, csókolom - láthattuk, amint négy valóban markáns egyéniségű zenész összedob egy egész jó albumot. Mi lett a vége? Nézeteltérések miatt elváltak útjaik. Hát ez a gépezet, amit Leander Kills névre kereszteltek, még sokáig zakatolni fog, mert Leander totális dominanciát alakított ki. Tavalyi, Túlélő lemezük egy igazán korrekt anyag lett, sikerült megszeretnem (és nem, nem az érte kicsengetett különösen borsos összeg beszél belőlem), de ez. Ez minden ízében rák, a végső stádiumban. A zene lehengerlően iszonyatos, a szövegek inkoherensek és semmit sem mondanak, a dalok rettenetesen vannak megírva, már ha egyáltalán beszélhetünk megírásról. Ha van elefántcsonttorony, amit művészek magukra zárhatnak, akkor a Leander Kills most nem is egy tornyot épített, hanem egy mélygarázst. Na de tegyük magunkat túl a kezdeti sokkon.

Első szerzeményként az Egy hónapja nem láttalak mászik rá az arcunkra, mint habos-véres köpet. Ha az első számot hallottuk a lemezről, az összeset hallottuk - ezzel mindent elárultam. Az Egy hónapja nem láttalak szövege egyszerűen érthetetlen, nem sikerült eldönteni, az a bizonyos "lírai én" most mit akar, először ordibál arról, hogy kár volt megszületnie a megszólítottnak, aztán önfeledten énekli azt az émelyítő refrént, amiben már semmi rosszat nem kíván neki. Egyszerűen nem értem, és kezdem igazán butának érezni magam. Ebben az egy számban kétségtelenül tömörül mindaz, ami ebben az albumban rossz: hogy Leander már megint ugyanazt a dalszerkezetet használja, ugyanúgy DALLAMOS!!! a refrén, ugyanúgy DÖNGÖL!!! a riff, és ugyanúgy FÁJ!!!. Mert a fájdalom örök, nemde? (a szerző itt tenyerébe temeti az arcát) És ezek után is olyan kivédhetetlen pestisjárvány árad felénk az Égjen minden el-Vigyetek kórházba-Nem szól harang mesterhármassal, hogy Hunyadi János halála jelentéktelenné silányul mögötte. A Vigyetek kórházba egyértelműen a Leander-diszkográfia legfertelmesebb darabja, nincs egy szó, egy hangjegy, ami ne bántaná a dobhártyát - nála már csak a hozzá készült videoklip rettenetesebb. Nem tudok leírni épkézláb dolgokat egyikről se - na jó, a Nem szól harang végénél egy összeeszkábált Házi Áldás-feldolgozást is a nyakunkba kapunk, amihez képest a Luca széke humanitárius segély. Az ötödik Ha elmész már javít az összképen, az első pillanat, hogy felkaptam a fejemet és élveztem - meglepő, igaz? Ezután a Fájdalom elvitelre túlírt, feleslegesen hatásvadász és elcsépelt szerzemény, utoljára a reformáció idején volt menő saját anyanyelven misét tartani, ahogyan azt Köteles érsek úr elő is vezeti a szám elején. Az Álarc mintha magáról Leanderről szólna, nem másolom ide a szövegét (itt (átmenetileg nem tudom belinkelni) amúgy is meghallgatható és a szöveg is elolvasható), de aki tudja, az még akár érti is, miért írtam ezt. A nyolcadik szám a sorban a címadó Élet, amit imádok - függetlenül attól, hogy Paksi Endre tudatalattija nem böffentett fel annyi márhívót a debreceni éjszakában, mint amennyiszer ezt a fajta dalt hallottuk már Köteles Leandertől. Nyilván nem volt nehéz megnyernie a Dal 2017 legjobb szövegéért járó díjat egy olyan mezőnyben, ahol Pápai Joci tömegpusztító fegyvere utazhatott ki az fesztiválra. Szóval ne várjunk sokat az Élet szövegétől, meg a daltól se. Mindenesetre üde színfolt a lélektelen darálások közepette. Az ezután jövő feldolgozás, hát... olyan, amilyen, a Lopott könyvek rút, mint a mesebeli kiskacsa. Az utolsó Egy napom maradt meg felteszi a koronát az egészre, olyan bődületesen rossz - ágaskodik, mint feketeerdő torta tetején a meggydarab.

Hogy mi rossz az Élet a halál előttben? Minden. Leginkább az, hogy megszületett és kiadták. Létezik-e reménysugár? Végül is, lehetséges. Előtte viszont hadd engedjek meg egy bővebb kifejtést, mi a bajom ezzel az egésszel - és senki se gondolja azt, hogy én most bele szeretnék gázolni Köteles Leander és rajongótáborának nádszál lelkébe. De a betegségről ki kell állítani a kórképet, akkor is, ha nem kellemes. Leander dalszerzési módszerével az a baj, hogy nem működik. Fárasztó, ha sokadszorra is a refrén zongorával/akusztikusan-döngölés-dallamos versszak-refrén-döngölés-ordibálós versszak-refrén kétszer-aprító breakdown-refrén zongorával/akusztikusan-refrén kétszer-döngölés dalszerkezetet hallom. Vizsgáljuk meg a leírást, és hallgassunk meg egy tetszőleges Leander Rising- vagy Kills számot. Jó, van pár kivétel, sőt más variáció, de azért na ugye. Nekem nem az a problémám az emberrel, hogy tehetségtelen, nem tud komponálni, ne adj' isten sikeresebb, mint én - tud ő, csak túl jól. Hős utcai herkás nincsen annyira belőve, mint egy Leander-opusz. Meg az - egyébként teljes mértékben feleslegesen - előkapott hét-nyolchúros gitárok sem késztetnek felhördülésre a "djent" nevű kütyafüle mozgalomnak a meglovagolásával együtt, ez a hatás nem fedezhető fel kellő markánssággal, ahogyan ő is mondta, ide nem kell spanyolviasz, elég a cukormáz. Ami rendben is lenne. De hát Köteles Leander egy kivételes adottságokkal megáldott művész, és azt érzem, profitéhsége az, ami visszatartja. A rajongói meg beveszik, amire mondanám, hogy szomorú, de hát a művészet iparszerű űzése már csak ilyen, zenén kívül is sok más hasonló esetet találhatunk. Idegesítő, hogy Köteles Leander a zenénél jobban csak a profitmaximalizáláshoz ért. És ez engem még mindig nem zavar, csak kellő kritika nélkül (szakmai- és rajongói részről egyaránt) a kiváló Csak te és Viharom, tavaszom szerzője lesüllyedhet valahová, ahová nem biztos, hogy szó nélkül követni kéne. Bizony, egy tudatos élet felé vezető úton a lépések közé az is tartozik, hogy ne ugorjunk automatikusan kedvenc brandünkre. (bevallom, nekem is van ilyen brandem, amit mindig meg tudnék venni és foggal-körömmel védeni, nem játszom el, hogy tökéletes volnék e téren) Hiába hozza fel Köteles Leander, hogy pár évnél tovább lehetetlen zenekart futtatni, ő fog belefásulni a Leander Kills búcsúkoncertbe, majd aztán a Leander {menő angol szó} újraalapításba, és saját zenei korlátait újra és újra meghúzásába. Nem életképes terv - és amúgy is, láttunk rengeteg ellenpéldát arra, amit mond.

Amin láttam az igyekezetet az Élet a halál előtt albumon, azok a gitárszólók, amik jobban el lettek engedve, és még milyen jól. Meg úgy általában, a "lead guitar" színesebb lett, és Leander is kellőképpen beleadja minden érzelmét azokba a jelentős semmikbe, nagyon penge az énekhangja. Remélem - vagyis javasolom -, ez csak egy pillanatnyi megbotlás, nem új-régi irány bebetonozása. Nem tartottam sosem Leander-rajongónak magam, így el se tud veszíteni, de ha mégis, mit számít? Csak azt kérem tőle, hogy lépjen ki a komfortzónájából, és fogalmazzon másról is dalszöveget, ne csak a saját szövevényes, ingoványos és csavaros lelkivilágáról. Annyi jó téma létezik a világban, még erőltetni sem kell, ráadásul egyértelműen szintet lépne, ha nem ál-világfájdalmat váltana benzinkutas lemezszerződésre meg Dal 2017 legjobb dalszöveg-díjára, hanem akár releváns társadalomkritikával is élne (ahogyan azt az elsőnek hivatkozott interjúban láthatjuk, az esze és a szíve a helyén van, képes lenne rá). Mert ennyi fájdalom sem egy emberben, sem egy rajongó-generációban nincs, és ha az olajkutak kiapadnak, hát akkor tényleg nagy baj lesz.

Valószínűleg az sem holnap fog bekövetkezni, de holnapután sem. Menjünk el horgászni, sétáltassuk meg a kutyát, etessünk díszhalakat, foglalkozzunk a gyerekekkel/unokákkal, tegyünk biciklitúrát, menjünk el moziba, vagy étterembe - mindegy, csak ne az Élet a halál előtt című albumot hallgassuk. Egy Mátyás királyért nem kapunk megfelelőbb és csodaszépen kidolgozott támaszt a billegős szék alá.

Egy szóban: irtózatos